Mégis lesz helyi népszavazás Algyőn
Már nincs miről szavazni Algyőn, mégis lesz népszavazás vasárnap.
Már nincs miről szavazni Algyőn, mégis lesz népszavazás vasárnap.
Egy vegyi üzem építéséről kérdezték volna meg az embereket, itt a Fidesz is támogatta a kezdeményezést, de a befektető végül elállt a beruházástól.
Hatalmas robbanás történt, majd tűz ütött ki hétfő délelőtt a BASF vegyipari cég ludwigshafeni központi gyárában, Németországban. Egy halálos áldozata biztosan van a balesetnek.
Helyi népszavazás lehet Algyőn egy görög vegyipari beruházás ellen, amelyet a kormány korábban stratégiai fontosságúvá minősített – adta hírül a Szegedma.hu. A helyi fideszesek a projekt ellen vannak, a független polgármester támogatja.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanást, amelynek lökéshullámait a vegyi gyártól 10 kilométerre is észlelni lehetett. Helyszíni jelentések szerint a detonáció után tűz ütött ki, és hatalmas füstoszlop emelkedett a levegőbe. A mentőszolgálat arra figyelmeztette a környéken lakókat, hogy a robbanás következtében nagy mennyiségű mérgező gáz került a levegőbe, ezért ne menjenek az üzem közelébe.
Két robbanás történt, majd tűz ütött ki csütörtökön délelőtt egy északnyugat-csehországi vegyi üzemben. A lángokat kora délutánig nem sikerült eloltani.
Robbanás történt pénteken Dél-Koreában egy vegyi üzemben Ulsan városában. A balesetben négy munkás meghalt, egy pedig eltűnt – adta hírül a helyi tűzoltóság.
Kihallgatása során szombat este elkezdett beszélni a történtekről a franciaországi Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzemében elkövetett dzsihadista támadás feltételezett elkövetője - közölte egy rendőrségi forrás.
Szerdán ismét felcsaptak a lángok egy vegyi üzemben a délkelet-kínai Fucsien tartományban, ahol korábban már körbehatárolták a tüzet. Legalább hat embert vittek kórházba.
Vasárnap éjfél előtt egy órával látták és hallották a hatalmas robbanást a donyeckiek. Valaki kamerával rögzítette a detonációt, amely erős villanással járt és pánikot okozott.
Erős robbanás volt egy északnémet vegyi üzemben kedd este az alsó-szászországi Bréma közelében. Egy ember eltűnt – jelentette a helyi média.
A hollandiai üzemben történt balesetnek két könnyebb sérültje van. A tüzet több kilométerről látni lehetett, de reggelre sikerült eloltani.
Még folyik a mentés annak a vegyi üzemnek a területén, ahol tizenhárom munkásból tizenkettő eltűnt egy robbanás után.
Öten meghaltak, amikor robbanás történt a Mitsubishi egyik cégének vegyi üzemében Japánban.
Legalább huszonhatan haltak meg kadmiummérgezésben az elmúlt négy évben egy közép-kínai, Hunan tartománybeli településen – jelentette a helyi média szerdán. Egy elhagyott, használaton kívüli suangcsiaói üzem környékén a földminták a megengedett mérték háromszázszorosát tartalmazták ebből a nehézfémből. A közelben élő háromezer ember vizsgálata után csaknem ötszáznak a szervezetében találtak számottevő mennyiségű kadmiumot.
Tűz ütött ki, majd robbanás volt egy vegyi üzemben az egyesült államokbeli Louisianaban, Geismar városában. A robbanásban legkevesebb egy ember életét vesztette és 73-an megsérültek.
A szerb rendőrség őrizetbe vett csütörtökön 11 embert egy vegyi üzemben elkövetett több millió eurós sikkasztás gyanújával. A hatóságok szerint az eltulajdonított összeg elérheti az ötmillió eurót.
Összesen körülbelül kilenc tonna mérgező vegyszer került egy vegyi üzemből egy észak-kínai folyóba. Egymillió ember maradt víz nélkül - írta a sina.com hírportál.
Két ember súlyosan megsérült hétfő este egy XXIII. kerületi vegyi üzemben, amikor vélhetően mosóbenzin lobbant be - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Legalább kilenc halálos áldozata van annak a robbanásnak, amely kedd reggel történt az észak-kínai Hopej tartomány egy vegyi üzemének egyik műhelyében - jelentette a kínai média.